„A hagyomány szeretete a jövő szeretetét is magában hordozza.” – A neves olasz írónőtől, Lalla Romanótól kölcsönzött mottó igen közel áll a Kistücsök által képviselt filozófiához. Már több, mint három évtizede annak, hogy Csapody Balázs huszonéves fiatalként átvette a Balatonszemes központjában álló étterem üzemeltetését. A család régi vágya volt, hogy vendégeiket ne csak az étteremben fogadhassák, hanem szálláshellyel és gasztronómiai programokkal egyaránt.

2021 őszén került aztán átadásra szálláshelyük 19 szobával és 2 lakosztállyal. Emellett megvalósult a „Séfszoba” is, ahol havonta változó degusztációs menüsorokkal várják a vendégeket. A „Séfszoba” különlegessége, hogy a szakácsok munkáját a látványkonyhában élőben, illetve képernyőkön keresztül is figyelemmel kísérhetik. A főzőestek során ismert séfeket, a minőségi gasztronómia iránt elkötelezett barátokat invitálnak meg egy-egy menüsor megalkotására, ezzel átadva vendégeik számára az étel és ital szeretetét, valamint az általuk képviselt értékeket. A szálláshelyen delikátesz is kialakításra került, ahol a Kistücsök saját készítésű termékeit vásárolhatják meg a vendégek.

A Kistücsök éttermének koncepciójának alappillére a gasztronómiai hagyományok tisztelete, valamint a régió kínálta alapanyagok széles körű használata és a helyi gazdálkodók, borászok támogatása. Az étlapon szereplő alapanyagok között megtalálhatók a régióban termelt zöldségek, gyümölcsök, valamint az egyes termelők által készített házi szörpök, lekvárok, sajtok, szalámik, sonkák is. A folyamatos megújulás érdekében az étlap szezonális ajánlatát hat hetente lecserélik, így minden évszakban két különböző ételekből álló menüsor áll a vendégek rendelkezésére, az állandó egész éven át elérhető hagyományos ízvilágot képviselő fogások mellett.

Ezt a felfogást követi a szállóvendégeknek kínált bőséges, szezonális és helyi alapanyagokból készült reggeliválaszték is.

A Kistücsök számos programlehetőséggel várja a látogatókat, legyen szó kerékpárbérlésről, erdei kirándulásról, vagy éppen bórkóstolóról valamelyik dél-balatoni borászatnál. Ha azonban valaki inkább nyugalomban töltené a napot, feltöltődhet a szabadtéri medencénél vagy a napozóteraszon. Bárhogyan is döntenek a vendégek, az esti vagy akár már délutáni gasztronómiai programok és élményvacsorák remek lezárásai lesznek a náluk töltött napoknak.